Eltelt a három nap, leltárt vonva:

- 2db párna, ami túl puha
- egy nyakpárna, amin a gyerekek osztozkodnak, melyik este ki alszik vele
- egy darab Szelidi-tó
- egy darab unokatesó vendégségben pont ezen a három napon

- egy nosztalgiás-romantikus  este, ami első körben lazulásra vette a formáját, majd nekem sikerült besértődnöm

- részemről még további kettő darab besértődés

Minden visszaállt a kerékvágásba, bár tegnap még csak takarítás volt, de Boss előbb jött haza, így hamburgert sütöttünk este a kertben. Újra indul a verkli és végre az iskola is, mert meglehetősen kemény dolog egymást elviselni, amikor egy egész nyáron át ücsörögsz. Ilyenfajta dolgokra vetemedsz például, hogy az összes hülye tini szerelmes filmet megnézed, negyvenéves fejjel. Vagy beiratkozol a könyvtárba, hogy folyamatosan elfelejtsd visszavinni a könyveket és büntetést fizess. Nálunk egyébként  a határidő az elég rugalmas fogalom, szerintem csak az étterem esetében nyer tartalmat, minden másban  utolsó pillanatban cselekszünk, vagy azután (lsd. villanyszámla befizetési cirkusz).

Az idei nyárban egyetlen új dolog történt, a leányzó  dolgozott apja éttermében, felment a pultra. Kell az neki, hogy nagyobb önbizalma legyen (by séf). Változásban maximum annyit láttam, hogy  kódnyelvben beszélgettek a napi eseményekről és megtanult gyönyörűen kenyeret vágni, illetve segít a vacsora elkészítésében. Vasalt fehér ing egész nap a vendégek kereszttüzében és persze semmi kivételezés, mert a séf lánya. Szerintem jól érezte magát, megszerette a fenti pályán dolgozókat és már agyban elköltötte az összes pénzét.

Lassan vége a nyárnak. Beindul a nagyüzem, iskola, edzések, rohanás. Következő megállás karácsonykor, újabb három nap.

Ha már leltár. Tavaly volt Boss 40 éves és nálunk az ő szülinapja, meg névnapja óriási felhajtás. Általában kollegáját szoktam felhívni, ha gasztró dolgot veszek, melyik könyv van meg, milyen kés kell. A negyvenedik szülinap alkalmat adott rá, hogy a gyerekekkel csináljunk egy dvd-t, ami nem összefoglalja, de valamiféle csokor az elmúlt évekből. Szakmai részét én állítottam össze és meglepett, milyen sok étteremben fordult meg, csak azóta, amióta mi együtt élünk és mennyi ember, kollega lett része az életünknek.

Pár napja nem ment a cityvillem és legyalultam a gépem, ma ahogy pakoltam vissza a progikat, megtaláltam ezeket a munkaanyagokat, amiket csináltunk tavaly. Egy rakás étterem, kollégák, fotók a konyháról, kajaképek, fiunk az étterem konyhájában, ahogy éppen  valami krémet kever az étteremben.
Eszébe jut az embernek az egész út, a budai kis étteremtől, a mostani elismerésekig. Az egyik főnök, aki azt mondta, amikor Boss bejelentette eljön, hogy ha meg meri tenni, eltöreti a kezét, hogy ne tudjon dolgozni. Minden éjjel az ablakban ültem és vártam, hogy meglássam az utcán fáradtan sétáló alakját,  lássam nincs semmi baja.
 Az első digitális hifi torony, amiért beugróként dolgozott egy étteremben. A döntések, amikor kevesebb pénzért ment el valahova, csak azért, mert ott tanulhatott. Amikor napi pénzben voltunk és az új helyen havi fizetés volt és barát segített, hogy át tudjunk állni az új rendszerre, kölcsönnel.

Amikor két éve egy törzsvendég feldobta a labdát, vegyék át az éttermet és ebbe belevonta Bossékat, itthon megbeszélés tárgyát képezte az egész történet. Megkérdezett minket, hogy támogatjuk, vagy sem, mert komoly áldozatokat kell nekünk is hozni. A kérdés elhangzott, de anélkül se lett volna semmi választásunk. Mert el kell fogadni, Ő az étteremmel az, ami, egy darab belőle. Egy percig nem volt kétség, hogy a családunkba befogadjuk az éttermet.

Most ez egy ilyen komoly poszt lett. Ha már leltárral kezdtem. Egyik hozzászóló azt írta itt, hogy ez valamiféle levezetése egy még ki nem alakult feszültségnek. Megvallom, nem tudom elképzelni, mi lenne ha nem lenne étterem, ha nem lenne ilyen tehetséges, ha  nem lenne ennyire megszállott. Azt hiszem, nem az az ember lenne , akit szeretek, akiért újból és újból oda tudok lenni, mert lenyűgöz  az őrület, ahogy nyomja  ezt az egészet.

Tehát a nyári leltár, jó pár giccsfilm megnézése, talán 3 alkalom, amikor elmentünk valahova fürdeni, három nap szabadnap, amikor zárva volt az étterem.

A majd 17 év leltárja, egy őrült, megzabolázhatatlan séf pár és apa, akitől megőrül az ember, hol pozitívan, hol negatívan. Gyerekek, akik csinálják a dolgukat, tanulnak, sportolnak, táncolnak. Akik pontosan tudják, akkor dumálhatsz, ha már valamit letettél az asztalra.

Meg persze én. Penelopé. Aki folyamatosan várja itthon, a család többi tagját J Jó ez a leves.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.