Gyermekeim osztálytársai azt hiszik, nálunk minden összevissza megy. Sőt, szerintem a környezetünknek is ez a véleménye és néhol nekünk is, amikor úgy érezzük, nem fér bele egy rakás dolog a nap huszonnégy órájába. Mégis, mint a bolygók, akik mozognak szabadon, minket is egy láthatatlan törvény tart pályán. A látszólagos lazaság mögött, ezer damil feszül, vagy lanyhul. Meg tanultuk egymást tiszteletben tartani. A séf munkája miatt, az elsődleges dolog, hogy amikor pihenni akar, akkor csendben vagyunk és amennyire lehet nem is közlekedünk, hanem párolgunk. Lányunk nagyon le van terhelve szintén az iskolában, sokszor későn jár haza, nála megszoktuk, ha előadás van, vagy próbák, akkor előbb meghallgatjuk, hogy csukja be a kaput, hogy felkészüljünk az esetleges lelki tornádóra. Az egyetlen normális a családban szerintem a fiunk, aki egyszerre érti meg hegyomlás apját és mindent tud a mobilokról, hogy apjának a telefonjait szinte naponta telepítse és elviseli a két nő rapszodikus természetét is. Nincs könnyű dolga, mert nálunk még a kutyák is csajok. Így néha elnézem és amikor mondja, ő kicsi férfi, meg kell állapítanom, tényleg. 

A hosszú együttélés berögzít bizonyos állandó szertartásokat, az egyik például a reggeli felkelés. Az egész család telefonja be van állítva és különböző szakaszonként szólal meg valamelyik. Gondolván, ez tök jó, mert van idő felkelni, de gyakorlatban ez azt jelenti, hogy lányomon kívül, aki a legkorábban kell általában, mindegyikőnk a fejére húzza a párnát, a francba még aludhatnék.. így többnyire, hiába az ezer telefon, mi mindig kapkodva látunk a reggeli szertartásokhoz.

Egyik kulcs fontosságú a mosdó. Amikor a lányom normálisan megy iskolába és nem délre, amire szintén rituálisan hangzik a „ne is menj be, mert akkor szoktál jó egyeket kapni „(és tényleg, elektronikus naplóban mindenféle új érdemjegyek tűnnek fel) és egyáltalán.. van még iskola??? Szóval, ha nem ez megy, akkor torlódunk az időben. Én félig vakon rakom fel a kávét, a lányom pontosan, percre azonosan ellenőrzi, minden nála van , vagy sem, hisz percre pontosan indul... a gond az, hogy nekem ilyenkor már dolgom lenne. És próbálok türelmesen toporogni, hogy megnézzem komótos ellenőrzési szertartását, miközben már csavarban vannak a lábaim, de mind ezt leplezem és amikor puszit ad és elköszön (hosszasan), akkor küzdök magammal és a fizikai szükségletekkel, hogy kedves legyek. Ez általában egy szerintem vicsorrá alakuló, kurvára szeretlek, puszamica.. vigyázz magadra , kétségbeesett hörgés.

A séf kávéillattal aktiválható, ilyenkor kiül törökülésben lábujjait tornáztatva és.... néz. Én ha jobb napom van, kedvesen viszem neki oda a kávét, amikor nem, akkor úgy, hogy lássa baromira be vagyok havazva. Közben fiunk is életre kell. Pislogva bekapcsolva az egyik csatornát , szintén törökülésben lábujjait tornáztatva, majd kiszámíthatatlanul szakaszosan közli, ugye nem felejtettem el, ma fél 8-ra kell beérnie, hol a huszadik nemtom milyen nyomtatványa, ami egyébként hetekig hevert, mert láttam a nagyon fontos rajzai között, amit az ember nem mer kidobni, még akkor sem, ha 2 vonal van rajta.. hátha valami picasso korszak. Ma egy rendkívül fontos nap van, ingben kéne menni.. amik szintén rendkívül fontosan a hálószobánkban vannak, mert rendkívül fontosan nincs rend rakva a szekrényébe és nem akarom belegyűrni. Így , mintha egy kilós butikban laknánk, fel van pócozva a sok ruha. Merthogy mosáskényszeres vagyok, a család tagjai elkeseredetten dugdosnak előlem minden levetett holmit, nehogy meg tudjam szerezni és akár 1 óra viselés után kimossam.. hisz azzal még tervük volt. Szóval, mivel rájöttem, kereső szokásaik miatt, tök felesleges vasalni, felvétel előtt történik az ingek simítása, ami 7 óra 18 perckor derül ki, hogy most azonnal kéne. Én próbálok erre nyugodtan reagálni, sóhajtozva a még mindig meditáló Séf körül. Fiunk, aki szintén ül többnyire ilyenkor és elgondolkozva morzsolgatja lábujjait, kérdezi mennyi az idő, majd amikor megmondom, elkezd nagyon gyorsan öltözést mímelni, de kiderül nem találja a zoknit (2 órával később megtalálom az ágyneműben), nem szereti azt a nadrágot és szúr a pólója.. a cipőjének hollétét sűrű homály fedi és közben mennek a percek.. és a Séf még mindig ül, mint egy ősbudhanyugalomszobor. Én ekkora szoktam kikészülni, a napok többségében. Mert még mosdóra kéne mennem, de közben a fiam is menne és fogat mos, olyan hangokkal kísérve, mintha egy új- zélandi gejzírkúp működne a szanitereknél és persze be kell lőni a haját, mert őmostmárnagyonférfi, amit az ősbuddha szobor apja szokott megcsinálni, mert amit apa csinál az cool. Néha lányom közlekedésinfót nyom a buszról, hogy apja ha megy tudja a közlekedést, erre válaszolok , vagy nem. De akkor lelkiismeret furdalásom van, ha nem, nehogy azt higgye, nem szeretem.

7.24 perckor vége a meditációnak, Boss kilép a Nirvánából, felpattan és mintha ránk várt volna eddig, elkezdi pattogósan sorolni, na mindjárt indulunk, minden meg van? Majd nekem szegez egy kérdést, hol a hosszú fekete köténye, a pólója, a zoknija.. kirohan mosdóra, majd bejön és közli melyik pólója szűk már (ebből lejjebb adott, mert a z ismert Vezúv-jelenség most már nekem is megjelenik a fejemen néha).

Jelezném, én 7 óra óta fel vagyok öltözve. Megkerestem a zoknit, a nyomtatványt, a cipőt, az úszócuccot, a tornaruhát, kivasaltam, megoldottam, megkerestem, beraktam, ellenőriztem...

És elindulunk.. elindulunk? Boss ránk néz szemrehányón, hol tartunk és kirobbanunk a lakásból. Fiam természetes könnyedséggel elsétál minden cucca mellett, apja és én megosztva visszük utána a cuccokat, esetleg szólok, még mindig a papucsában van, vegyen már fel cipőt. Ha nincs annyira meleg, mint amennyire fiam szerint van, még egy kis vita, mit vegyen magára. Ez körülbelül március elejétől mindennapos majdnem, mert március elejétől a fiamnak nyár van.

Kismérgesbe beülünk, én még zárom a kaput, ők RÁM várnak és végre elindulunk. Ekkor jön sms, lányom beért az iskolába és pusza és szeretlek, pláne ha reggel összekaptunk valamin, mert kiderült, fehér inge kell, titokzokni, nem találja fejhallgatót, vagy csak simán elfelejtettem, mert Ő MONDTA, kell aznap valami fontos dolog.

Szóval, elindulunk, bekísérek, de most már egyre távolabb van az elköszönés, mert piciférfi a kis srác. És még visszaszól, ja anyu, holnapra egy elefántot kéne a suliba hozni, légyszíves kérdezd meg Afrikát, mikorra tudják postázni..

Beülés kocsiba, hazatérés, kávé, még egy, még 10. Hol azoknim, ez nem jó melós pólónak, miértmostadkipárórátvoltrajtam, hol a kocsicsekk, ez a gatya nem kényelmes, ez a póló megrohaszt...most miért vagy ideges? Te minden reggel ideges vagy. Hülye tanárnő, hülye iskola, miért telefonál reggel az szmk-s Ildi., bemegyek most már az iskolába és …....miért jön a Királylány ilyen későn haza... MOST MIÉRT VAGY IDEGES??? TE MINDENNAP A ROHADT MOSDÓN KÍNLÓDSZ!!!!

Majd ölelés, puszi, holnaptól korábban kelünk, integetés az ablakból.. és VÉGRE MOSDÓ!!!!... másnap reggel megszólalnak a telefonok. Gondolván, ez tök jó, mert van idő felkelni, de gyakorlatban ez azt jelenti, hogy lányomon kívül, aki a legkorábban kell általában, mindegyikőnk a fejére húzza a párnát, a francba még aludhatnék.. így többnyire, hiába az ezer telefon, mi mindig kapkodva látunk a reggeli szertartásokhoz......

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.